2010. július 16., péntek

Ellenségem a mérleg!

Ellenségem a mérleg! Ez így igaz, mert ahány mérleg van az annyiféle súlyt mér, és persze hogy az itthoni méri a legtöbbet. Ezerszer megfogadtam már magamnak, hogy nem mérem a súlyom egy jó darabig, de nem bírtam megállni.
A fogyókúrát igazából már korábban elkezdtem, vagyis a mozgást, ami annyiból állt, hogy heti 2-3 alkalommal szobabicikliztem és használtam a masszázsövet. Az eredmény szemmel látható volt, de a súlyom ugyan annyi maradt. Ekkor kezdtem el jobban odafigyelni arra, hogy mit eszek.
A HáziPatika által meghirdetett 5hét-5kiló program étrendjét vettem elő. Ez azért jó, mert vannak benne jó kaják, az elkészítését is leírják és feltüntetik, hogy az adott étel mennyi kcal.

A négy hét alatt azt legalább elértem, hogy az édességet nem kívánom annyira. Korábban, ha ideges voltam, mindig édességhez nyúltam. Próbáltam az agyam átprogramozni, hogy az édesség nekem nem jó. Elég nehéz volt megállni, mert a gyerkőcök minden nap ettek valami édességet. Nem csokit, hanem valami sütikét, kekszet, gumicukrot stb... Én is ezeket szeretem.
Csokit már nagyon rég óta nem eszek, mert a bőröm nem szereti.

Most ha édeset akarok enni, elsősorban gyümölcshöz nyúlok. Jelen esetben dinnye, barack. Tudom, hogy a gyümölcs is "hizlal" , de erről nem vagyok hajlandó lemondani, mivel sokkal-sokkal több fontos vitamin és rost van benne, ami nagyon is jó hatással van a szervezetre.
Másod sorban jön a túrórudi :) , mandula, almachips. (már nagyon várom a rendes almát és a 100%-os almalevet is) :)

2 megjegyzés:

  1. Ahogy pörögnek majd lefelé a kilók a legjobb barátod lesz a mérleg!

    VálaszTörlés
  2. :) Remélem.Egyenlőre a konyhai mérleg a barátom, amin kimérem magamnak a kaját.

    VálaszTörlés